Fotóival zsarolta a hölgy ismerősét

A Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt zsarolás bűntette miatt egy 27 éves férfi ellen, aki álnevet használva, azzal zsarolt az interneten egy Rákócziújfalun élő hölgyet, hogy a róla készült meztelen fotókat közzéteszi a közösségi hálón, ha nem fizet neki 200 ezer forintot.

A vád szerint a szarvasi lakhelyű férfi tavaly november 6-án, az interneten ismerkedett meg a sértettel. Beszélgetéseik során leplezte személyazonosságát, álnevet használt.

Néhány nap múlva a hölgy az egyik internetes csevegő oldalon intim beszélgetést folytatott a vádlottal, és meztelen fotókat is küldött magáról a férfinek.

A továbbra is álnevet használó férfi tavaly november 18-án, egy másik alkalmazáson keresztül küldött üzenetében arra kérte a sértettet, játssza el, hogy a barátnője. A nő ezt megtagadta. Erre a vádlott megfenyegette a sértettet azzal, hogy a közösségi oldalakon közzé fogja tenni a fényképeit, és ezzel lejáratja őt, ha nem fizet neki 200 ezer forintot.

A sértett félt attól, hogy a férfi beváltja a fenyegetését, s megszégyenül, ha ismerősei előtt ismertté válnak intim fotói. Ezért engedve a zsarolásnak, 3 nap múlva, Szolnokon 140 ezer forintot adott a vádlottnak azért, hogy a képeket ne tegye fel az internetre.

A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott utóbb visszafizette a pénzt a sértettnek, aki megbocsátott neki.

A járási ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt szabjon ki a vádlottal szemben.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, közölte dr. Nagy Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Fotó: MTI

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket