Mikor belefogtam a cikk megírásába, feltett szándékom volt a Kulcsár Edina élménynek tartalmat adni, ezért reggel éhgyomorral vetettem bele magamat az internet bugyraiba. Sajnálatos módon még a reggeli kávém elfogyasztásának szakrális öt percét sem töltötte ki az életrajzi adatok áttanulmányozása, egészen konkrétan két sorból áll a celeb hölgy biográfiája. 2014-ben elnyerte a Miss World Hungary címet és azóta főállású közszereplőként, élő reklámfelületként és a kártékony felszínesség mintapéldányaként működik. Működik, hiszen 629 ezren követik az Instagramon, ahol napi 2-3 poszttal ünnepli az IQ hanyatlását és a semmit mondás művészetét. Aki még nem tudná, Csuti nem Edina kiskutyája, hanem a férje, a lakossági Brad Pitt, akivel öt évig csodálatos harmóniában éltek és erről nap mint nap biztosították a követőiket, a TV-nézőket és az újságolvasókat. Aztán alig egy hete betoppant a halandó valóság, a házasságuk tönkrement (amit a Nyerő Páros című hulladékhasznosító TV-műsorral igyekeztek helyrehozni) és egy pénteki napon letargikus (fekete-fehér!) posztban számoltak be arról, hogy ők mindent megpróbáltak, de különválnak útjaik.
Jimmy halála óta nem érzett az ország ekkora fájdalmat, de az élet megy tovább, sőt. Alig két nap elteltével az ex-szépségkirálynő lélekemelő stílusban számolt be az új szerelemről, aki egy guccsi emblémákkal gazdagon díszített férfi képében érkezett.
Kulcsár Edina mindeddig nem árulta el, hogy egy hétvége alatt hány kecskeáldozatot kell bemutatni, ha hasonló gyorsasággal szeretnénk megtalálni életünk szerelmét.
Celebként egyetlen dolgot tehetsz a közösségi oldalakon: légy boldog! Egyszerűen nincs más lehetőség, hiszen ez az ami eladható, ez az ami irigységet és lájkokat hoz, amit aztán pénzre lehet váltani. A boldog időkben minden mozzanatot közvetítenek, a pelenkázástól a virág locsolásig, de ha rájuk ront a ragacsos élet, teljesen lebénulnak az online térben, hiszen erről nincs szócikk a celeb-kódexben. Mégis mi a teendő ilyenkor? Edinánk úgy döntött hogy átugorja a gáz részt és marad mosolyországban. Az önvád, a bánat, a csalódottság, a magány vállalhatatlan és nem kifizetődő. És egyébként is ki kíváncsi egy olyan teljesítmény nélküli jelenségre, akit még a hétköznapok szele is megcsap?
Kulcsár Edina és újdonsült párja az elmúlt napok eseményeinek köszönhetően több ezer új követőt szerzett és ez nem csupán az ő szégyenük.
Czapkó Dorottya




