Emma Raducanu a Dior új arca

Alig több mint egy hónappal a 2021-es US Open győzelme után, Dior nagykövetté választották Emma Raducanut.

A 18 éves brit teniszcsillag a francia luxus divatház női ruházati darabjait, valamint bőrápoló és smink kategóriáit fogja képviselni. A keddi bejelentés előtt Raducanut a „Nincs idő meghalni” című vadonatúj James Bond-film világpremierjén látták szeptemberben. Itt egy görög stílusú ruhában tündökölt, amelyet maga Maria Grazia Chiuri, a Dior kreatív igazgatója tervezett a 2022-es Cruise kollekcióhoz.

A brit Vogue-nak adott interjújában elmesélte, mennyire felemelő érzés is volt számára a vörös szőnyeges esemény. „Az, hogy egy olyan ruhát viselhetek, amely varázslattal készül a Dior varrodájában, igazán egyedi élmény volt”- áradozott Raducanu. „A részletes hímzés kivételes volt, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy részt vehettem az első filmbemutatómon.”

Wimbledon 2021

Raducanu múlt nyáron, a kiváló wimbledoni szereplése után robbant be először a köztudatba, majd 2021-ben az egész teniszvilágot megdöbbentette azzal, hogy újoncként megnyerte a US Opent, és a döntőben legyőzte kanadai ellenfelét, a 19 éves Leylah Fernandezt. Ő az első olyan teniszezőnő, aki első kvalifikálása után azonnal győzni tudott egy grand slam tornán.

A Dior együttműködés nem Raducanu első bemutatkozása a divat világában. Múlt hónapban a Met Gálán debütált egy fekete-fehér Chanel együttesben, majd a híres ékszermárka, a Tiffany  & Co. nagykövete lett. Most együtt fog dolgozni Chiurival, és Peter Philips-szel is, aki a Dior bőrápolási és sminkvonulatát irányítja.

Bereczki Boldizsár

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket