Emberöléssé fajult a szerelemféltésből kialakult veszekedés

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 22 éves jászladányi férfivel szemben, aki veszekedésük során, egy késsel mintegy 128 alkalommal megszúrta a feleségét, melyet követően a nő a helyszínen az életét vesztette.

A vádirat szerint a férfi és felesége 2021. december 30-án délelőtt, a jászladányi családi házuk egyik, kizárólag általuk használt szobájában szerelemféltésből eredően órákon át veszekedtek, mely veszekedés közöttük már előző nap este elkezdődött. A vádlott nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet, és egy, a szobában egyébként is szokásosan tartott konyhakést a kezébe véve a felesége felé nyújtotta azt, és azt mondta neki, hogy a felesége ölje meg őt, vagy ő fogja megölni a feleségét. A nő a kést a férfi kezéből elvette és a földre dobta.

A férfi ekkor a kést felvette és a nőt közepes-nagy erővel a nyakán, testének elülső-felső részén, majd a hátán összesen 128 alkalommal megszúrta. A férfi ezután a felesége holttestét a szobában lévő franciaágy ágyneműtartójába rejtette, a saját felsőruházatát lecserélte, a ruhákat, valamint a kést a szobában lévő, használaton kívüli kályhába rejtette.

Ezt követően a vádlott a szoba ajtaját lezárta, és a házban tartózkodó édesanyját arra kérte, hogy hagyja a feleségét pihenni, mert alszik, ő maga pedig elment otthonról. A nő halála a számos késszúrás okozta sérülések keletkezése után 25-30 perc elteltével következett be, mely idő alatt a nő sérülések száma miatt különösen nagy szenvedést, gyötrelmet élt át. Az ügyészség a vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben – amennyiben a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismeri – 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Törvényszék dönt, a vádlott letartóztatásban várja a bíróság döntését, közölte a  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a következő linken elérhető tájékoztatást adta:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/tobb-kesszurassal-olte-meg-feleseget#1

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket