Emberi agysejtek egy Petri-csészében

A tudósok sikeresen megtanították az emberi agysejtek egy Petri-csészében lévő gyűjteményét arra, hogy hogyan kell játszani a Pong videojátékot – írja a Futurism.

A Cortical Labs nevű biotechnológiai startup cég kutatói hoztak létre laboratóriumukban olyan „miniagyakat”, amik nyolcszázezer-egymillió agysejtből állnak. (Ha ezen a ponton szeretne rákeresni, hogy egy átlag embernek hány agysejtje van, ne fáradjon, mi már megtettük: 86 milliárd.) A sejteket a Petri-csészében egy mikroelektródasor tetejére helyezték, amely elemzi az idegi aktivitást, ezért a Brett Kagan, a Cortical Labs és a projekt tudományos vezetője szerint simán helytálló, ha kiborgagyaknak nevezik a kreálmányukat. Hogy a miniagyaknak megtanítsák a játékot, a csapat létrehozta a Pong egyszerűsített változatát ellenfél nélkül. A tömb jobb vagy bal oldalára jelet küldenek, hogy hol van a labda, az agysejtek neuronjai pedig jelek visszaküldésével mozgatják a lapátot.

„Amikor a játékban vannak, azt hiszik, hogy ők a lapát” – mondta Kagan. Ha eddig nem lett volna elég ijesztően futurisztikus a dolog, akkor gyorsan hozzátesszük, hogy a kutatók maguk között csak úgy beszélnek a miniagyakról, mint akik a Mátrixban – mármint az 1999-es filmből ismert, a 20. század végi emberi világra kísértetiesen hasonlító virtuális szimulációban – élnek.

A kutatás tudományos vezetője szerint a miniagyak ugyan nem tudnak olyan jól játszani, mint egy ember, de gyorsabban tanulnak, mint egyes mesterséges intelligenciák.

A Cortical Labs csapata reméli, hogy eredményeik segítségével „olyan kifinomult technológiát fejleszthetnek ki, amelyben a a hagyományos szilícium-számítástechnikával integrált élő biológiai neuronokat használhatnak”. Ez emberi nyelven azt jelenti, hogy a kutatók olyan kiborg agyakat akarnak létrehozni, amelyek valódi biológiai sejteket használnak.

Forrás: telex.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket