El Clasico: Koeman nem hiszi, hogy kerülhetne nagyobb nyomás alá

A Barcelona edzője, Ronald Koeman elmondta, hogy „nem igazán tartja lehetségesnek, hogy nagyobb terhelés nehezedjen rá”. A nyomás oka valós, ugyanis a katalán óriás vasárnap a legendás rivális Real Madridot látja vendégül a spanyol bajnokság tizedik fordulójában. Nem kizárt, hogy egy klasszikuson elszenvedett lehetséges vereség akár Koeman állásába is kerülhet.

Szeptember végéig úgy tűnt, Koemant nagyon kevés választja el a menesztéstől, október elején azonban a klub elnöke, Joan Laporta határozottan kijelentette, hogy a holland tréner egyelőre marad a kispadon. A Barca a hetedik helyről várja az El Clasicót, míg a madridiak 17 ponttal a harmadikok a La Liga tabelláján.

„A Barcelona vezetőedzőjeként el kell viselni a nyomást, ezzel nincsen semmi gond. Tudom, hogy milyen fontos a Clasico” – nyilatkozta Koeman.

Arra a kérdésre, hogy érzi-e a klub támogatását, hozzátette: „Minden meccsért válaszolnom kell, ha ez a helyzet. Úgy gondolom, most én vagyok a Barcelona edzője, a holnapot majd meglátjuk. Érzem a klub támogatását, de tudom, hogy minden az eredményen múlik.” A Barcelona legutóbbi bajnoki mérkőzésén 3-1 arányban legyőzte a Valenciát, és a hét közepén a Bajnokok Ligájában is megszerezték idei első győzelmüket, miután vért izzadva legyőzték 1-0-ra az ukrán Dinamo Kijevet. A katalánok első számú balszélsője, Jordi Alba a Kijev ellen bokasérülést szenvedett, de a Clasicón már minden bizonnyal számíthat rá a csapat, az edzéseken ugyanis már részt vett.

„Két meccset nyertünk egymás után, és ennek köszönhetően a légkör is sokkal jobb lett” – mondta Koeman.

„Nincs félelem a mi oldalunkról. Szerintem mindkét csapatnál jó elegyet alkot a fiatalság és a tapasztalat. Mi jobbak vagyunk a labdabirtoklásban, ők pedig veszélyesebbek a kontráknál.”

„Tisztában kell lennünk a sebességükkel, amikor elveszítjük a labdát, és hatékonyan kell fellépnünk, amikor alkalmunk adódik gólt szerezni. Egy ilyen meccsen nem engedhetjük meg magunknak, hogy elbaltázzuk a lehetőségeinket.”

A sorsdöntő klasszikus vasárnap 16:15-től kezdődik a Spíler 2 műsorán.

Bereczki Boldizsár

Forrás: BBC
Fotó: SKY Sports

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket