A Revolutot használók saját kártyát tervezhetnek, amire egyedi képeket, hangulatjeleket, mintákat és akár saját rajzokat helyezhetnek. Az újonnan megtervezett kártyákat alap és monokróm kiadásban is meglehet igényelni.
Alan Chang a Revolut bevételtermeléséért felelős igazgató úgy nyilatkozott, hogy ezzel az újítással igyekeznek megfelelni, a vásárlók folyamatosan növekvő elvárásainak, többek között személyre-szabhatóság terén is. Mostani újdonságukkal reményeik szerint nagyobb önbizalmat adhatnak a kártya használójának, így szerintük ez az újdonság egy nagyon népszerű funkció lesz. A felhasználók előfizetésüknek megfelelően tudják változtatni a kártya alapanyagát és annak színét is, mielőtt személyre szabnák azt. A Metal felhasználók egy exkluzív 18 grammos metál kártyát igényelhetnek, ami az alábbi színekben elérhető: Levendula, Arany, Rose, Ezüst, Szürke és Fekete.
A személyre szabható kártyák ára 2.99 font, azaz körülbelül 1300 forint.
A Revolutnak nem ez az egyetlen újítása mostanság, tavaly óta a platformjukon lehetőség van kriptodeviza kereskedelemre is és nemrégiben egy szállásfoglaló funkciót is bevezettek.
Forrás: Domus
Pataki Gergő




