Egy walesi informatikus elhagyott 100 milliárd forintnyi bitcoint

James Howells walesi informatikus 2013-ban dobta ki az irodája takarítása közben azt a merevlemezt, amin 7500 bitcoin volt. Ez a mennyiség a bitcoin jelenlegi árfolyamán azt jelenti, hogy több mint 100 milliárd forint van azon az adattárolón, amit immáron már 8 éve próbál felkutatni.

James az elsők között értesült a bitcoin létezéséről, és amikor nem játékra használta a számítógépét akkor a kriptodevizát bányászta vele, amiből össze is gyűjtött 7500 darabot. Azonban 2013 közepén az irodájának takarítása közben véletlenül a szemétben kötött ki a merevlemez és a helyi szeméttelepre került. Már akkor is milliós összeget jelentett a veszteség most, azonban ez már milliárdokban mérhető.

Nyolc éve próbálja megtalálni a módját, hogy visszaszerezze, azonban jelenleg a várostól még nem kapta meg a szükséges engedélyeket, ahhoz, hogy a szeméttelepen keressen, pedig James már több szakértőt is beszervezett. Egyeztetett a NASA- nak is dolgozó adat szakértőkkel, akik szerint lehetséges lenne visszaszerezni a merevlemezről a bitcoinokat, amennyiben az nem szenvedett nagyobb sérüléseket. Tanulmányozta légi felvételekről a területet és azt gondolja, hogy tudja melyik 200 négyzetméteres részen lenne a merevlemeze, ami akár szerinte 15 méter mélyen is lehet. Úgy gondolja, hogy a keresése 9-12 hónapot venne igénybe, amiben egy speciális mesterséges intelligencia lenne segítségükre.

A városvezetés, azonban nem engedélyezi ezt jelenleg, hiszen semmi sem garantálja, hogy meglesz és így megtéritlenül maradna a több milliós költség, amit a keresés okozna, ezen felül a környezetre is jelentős hatásra lenne. James belefoglalná a szerződésbe azt az eshetőséget is, amikor nem találják meg a “kincset”, hogy ne legyen veszteséges a város számára sem. Egyelőre a városvezetés, leszögezte, hogy ebben nem tudnak a férfi rendelkezésére állni.

Pataki Gergő

Forrás: Walesonline

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket