Egy nő ellopott több mint háromezer, jótékony célra szánt iPodot

Az átlagosnál gyorsabb eladhatóságuk és magas áruk miatt az Apple termékei mindig is vonzó célpontot nyújtottak a tolvajoknak, akik nem ritkán döbbenetes mennyiségeket képesek elcsaklizni a drága portékákból. Tavaly nyáron például egy IT-s alkalmazottat sikerült megcsípni, aki 2000 iPhone-t lovasított meg a munkáltatója kárára, most pedig egy több mint 3000 iPodot „eltérítő” új-mexikói nő állt bíróság elé Baltimore-ban.

A 46 éves Kristy Stock 2010 és 2019 között az egyik helyi tankerület munkatársaként felelt egy jótékonysági program lebonyolításáért, melynek keretében rezervátumokban élő őslakos gyerekeknek ajándékoztak iPodokat. A nő beismerte, hogy 2013 és 2018 között több mint 3000 zenelejátszót emelt el az évi 2-3 alkalommal érkező szállítmányokból. A zsákmányt aztán az Ebayen adta tovább egy vele szorosan összejátszó orgazdának.

A hat év leforgása alatt Stock 1 millió dollár értékű iPodot lovasított meg, melyeket kb. 800 ezer dollárnyi (247 millió forint) személyes haszonnal értékesített. A gyerekek megkárosításán túl még 270 ezer dolláros (83 millió forintos) jogtalan adó-visszaigényléssel is lebuktatott nőt 18 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, amit 36 hónap próbaidő követ. Ennél is rosszabbul járt azonban az iPodokat felvásárló orgazda, rá ugyanis 66 hónapnyi börtön vár több millió dollár értékű vagyonelkobzással, ráadásként pedig egy 713 ezer dolláros kártérítést is be kell fizetnie az adóhivatalnál.

pworld.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket