Egy férfi 76 napja csak nyers húst fogyaszt- arra kíváncsi meddig marad életben

Már 76 napja tart a kísérlete annak a férfinak, aki arra kíváncsi, hogy mennyi ideig képes életben maradni úgy, hogy nyers húson kívül nem fogyaszt semmi mást. A fura kísérlethez társul egy Instagram oldal is, ahová a férfi mindennap videókat tölt fel, ahogyan nyers csirkét, marhát eszik vagy éppen nyers tojást iszik.

Az egyik ilyen posztjában azt írta, hogy a kedvence a darált marhahús lett, amit rendszerint báránytejjel fogyaszt. Egy interjúban azt is elmagyarázta, hogy eleinte azt hitte, hogy teljesen normális ha a már feldolgozott étel elfogyasztása után rosszul érzi magát, azonban rájött, hogy ezen akár változtathat is. A változás nála azt jelentette, hogy 10 évig vegán életmódot folytatott, hogy lássa az megváltoztatja-e az evéssel kapcsolatos érzéseit, de nem változtatott semmin. Végül ez a teljes ellentétévé fordult és csak steaket és tojást evett. Elismerte, hogy a hirtelen váltás sok nagyobb problémát okozott a testében, azonban, ahogy a teste szokta a változást enyhültek a panaszok. Azt is megkérdőjelezi, hogy miért az emberek az egyetlen faj, akik megsütik a húst mielőtt megeszik. Ez a kérdés foglalkoztatta, amikor eldöntötte, hogy csak nyers húst fog fogyasztani.

Megemlítette, hogy nem mindig csak húst eszik, hiszen néhanapján a megjön a kedve egy kis burritóhoz, aminek nem mindig tud ellenállni.

A nyers hús fogyasztása, azonban veszélyes ugyanis, olyan baktériumokat tartalmazhatnak, mint a Salmonella, vagy az E. coli, amik ételmérgezéshez vezethetnek.  Ezek a baktériumok sütés közben elpusztulnak.

Forrás: LadBible

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket