Decemberben érdemes lesz figyelni az éjszakai égboltot

December első felében kettő figyelemre méltó égi jelenség is látható lesz. December 10-én szabadszemmel látható bolygóegyüttállás lesz, amikor majd a Hold mellett láthatjuk a Vénuszt, Szaturnuszt és a Jupitert is. Az égitestek együttállása 17 órakor lesz a legjobban látható, az égitestek ilyenkor körülbelül 15-20 fokra lesznek majd egymástól.

December 12 környékén pedig egy idén januárban felfedezett üstökös válik láthatóvá az éjszakai égbolton. Ez azért is nagy szó, hiszen a feltételezések szerint utoljára 70 ezer éve járhatott a Leonard névre keresztelt üstökös a Föld közelében. A modellek alapján december 12-én közelíti meg annyira a Földet, hogy szabad szemmel is láthatjuk, ha az ég tiszta lesz.

Egy üstökösöket figyelő csillagász José J. Chambo szerint az üstökös fényereje növekszik folyamatosan, így vélhetően 12-én valószínűsíthető a különleges látvány. Az üstökös fényereje már 10 magnitudó, ami azt jelenti, hogy elérte azt a minimum fényerőt, ami szükséges, ahhoz, hogy emberi szemmel egy kicsit is látható legyen. Az üstökösről pár napja készült már egy kép, ebben a formájában azonban még emberi szem számára nem igazán látható:

Az üstökös helyzetét pedig az alábbi oldalon, akár mi is tudjuk követni:

https://theskylive.com/cometleonard-info

Forrás: BBC, NewsWeek

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket