Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olajbányász 77-78 (24-25, 18-14, 15-23, 20-16)
ZTE: Parks 13/3, Guyton 15/6, Polster 2, Barnett 15/3, Holton 7. Cserék: Wilson 15/6, Németh -, Bonifert 1, Csuti -, Horti 9.
Szolnok: Solano 20/12, Pallai 2, Cummings 7, Subotic 22/12, Cakarun 17. Cserék: Pongó 10/6, Gilszki -, Kovács -, Zsíros -.
Kellemes és gondtalan felütés lenne azzal kezdeni, hogy „és akkor jött Subotic”. De a szolnoki szempontból lélekemelő, zalaegerszegi szemszögből viszont kimondottan hervasztó dobás között azért történt még ez- az a ZTE- csarnokban. Például az, hogy a kezdés előtt nem sokkal derült ki, hogy Roko Badzim szolgálataitól kisebb sérülés miatt kénytelen eltekinteni a csapat. Az első perceket (Badzim hiánya miatt, vagy attól teljesen függetlenül) a ZTE dominálta. Igaz, ez az időszak nem tartott sokáig, hiszen 6-2-es állás után az Olaj kivágta a rezet egy 16-2-es szakasz képében. Erre a hazaiak kapták össze magukat és váratlanul szoros lett az első negyed vége.
A második tíz perc eleje is a hazaiakról szólt, akik át/visszavették a vezetést. És bár megbillent néha az állás, a nagyszünetre így is a hazaiak ballaghattak mosolygósabban az öltözőbe. A harmadik negyedben majdnem végig állandósult a hét pont a két csapat között, nem az Olaj javára. Több mint a negyed felében csak Solano tudott kosarat szerezni, egysíkúvá lett a szolnoki támadójáték. Szerencsére más is beszállt a „szerezzünk kosarat” különversenybe, így fordítani tudott az Olaj, jóllehet Solano egy negyedben szerzett tizennégy pontja azért vállveregetést érdemlő teljesítmény volt.
A negyedik negyedben viszont a ZTE úgy kezdett, mint aki vért ivott. 11-0-át repesztett a hazai csapat és nemcsak újra biztosnak tűnő előnyt épített ki, de lélektani szempontból is helyre tette magát. Az Olaj ekkor elkezdett tapadni, mint a légypapír. Pongó becsengetett a messzeségből, Cakarun a büntetővonalról nem hibázott. 69-69-nél már megállapíthatatlan volt, hogy ki nyer ma. Ehhez a ZTE került közelebb, ugyanis Guyton dobhatott két büntetőt úgy, hogy eggyel állt jobban a csapata. Igen ám, de csak az egyik ment be. Történt mindez tíz másodperccel a vége előtt. Ekkorra Solanot már elvesztette az Olaj, a dominikai irányító kipontozódott. Pongó Máté viszont megtalálta a labdával Suboticot, aki két emberrel a nyakán is bevágta a meccset eldöntő triplát.
Kevéske mákkal ugyan, de az Olaj legyőzte a sereghajtót.
Fotó: Szolnoki Olajbányász Facebook- oldala
Gutai István




