Thunberg szerint sokáig lehet puffogtatni a szép szavakat, de a tudomány nem hazudik- a szén-dioxid kibocsátás még mindig növekszik.
Greta Thunberg kemény szavakkal illette a globális vezetőket a klímavészhelyzet megoldására tett ígéreteik miatt. A meglátása szerint csupán „blah,blah,blah” amit a vezetők mondanak.
A 18 éves aktivista Boris Johnson egyik nyilatkozatából idézett: „Ez nem csupán valami politikailag korrekt zöld nyusziölelgetés”, és Narendra Modi szavait is felelevenítette:”A klímaváltozás elleni harc innovációért, akaraterőért, és együttműködésért kiált”, de Thunberg szerint a tudomány nem hazudott.
Az ENSZ szerint a szén-dioxid kibocsátás 2030-ra 16%-kal nőhet, ahelyett, hogy felére csökkenne, ez kellene ugyanis ahhoz, hogy a globális felmelegedés a nemzetközileg elfogadott 1,5 Celsius-fokos határérték alatt maradjon.
„Építsd vissza jobban. Blah, blah, blah. Zöld gazdaság. Blah, blah, blah. Nettó nulla 2050-re. Blah, blah, blah.”- mondta el szeptember 28-án a Milánóban tartott Youth4Climate csúcstalálkozón Greta Thunberg. „Ez minden, amit az úgynevezett vezetőinktől hallunk. Szavak, amik remekül hangzanak, cselekvés azonban egyáltalán nincs mögöttük. Reményeink és ambícióink elmerülnek az üres ígéretekben.”
Október 31-én kezdődik a Cop26 klímacsúcs az egyesült királyságbeli Glasgow-ban, ahol minden nagy környezetszennyező országnak a korábbiaknál keményebb ígéretekkel kell előállnia a kibocsátás csökkentésére, hogy tartható legyen az 1,5 fokos cél.
„Természetesen építő jellegű párbeszédre van szükségünk”- mondta Thunberg, akinek egyéni klímasztrájkja 2018-ban fiatal tüntetők millióinak mozgalmát váltotta ki. „Az elmúlt harminc évben mindössze a blah,blah,blah ment, és hova vezetett ez minket? Ezt még mindig meg tudjuk fordítani, valóban lehetséges. Azonnali, drasztikus, éves kibocsátás csökkentésre van hozzá szükség. Akkor viszont nincs esély, ha a dolgok a mai mederben folynak tovább. Vezetőink szándékos cselekvéshiánya árulás a napjaink és a jövő generációi felé.”
Egy 2021 szeptemberében megjelent kutatás kimutatta, hogy a ma született gyermekek sokszor annyi hőhullámot, és egyéb más klímakatasztrófákat fognak megtapasztalni, mint a nagyszüleik, még akkor is, ha az országok tartják magukat a kibocsátási kötelezettségükhöz.
Az ENSZ, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok illetékesei szerint a Cop26 nem fogja meghozni a párizsi megállapodás céljainak megvalósításához szükséges áttörést, viszont a konferencia átfogóbb célja – az „1,5 °C életben tartása” – továbbra is reális.
Thunberg, az ugandai Vanessa Nakate, és rajtuk kívül még több száz fiatal fog majd részt venni a Youth4Climate csúcstalálkozón. Az esemény házigazdája az olasz kormány lesz, akik az Egyesült Királyság partnerei a Cop26 működtetésében.
Az ifjúsági csúcstalálkozón a fiatalok munkacsoportokban vitatják majd meg, hogy miképpen lehetne növelni a részvételüket a döntéshozatalban, a szerepüket az energiafelhasználás átalakításában, a természetvédelemben és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban, valamint azt is, hogy a jövőben az oktatás hogyan teremthet klímatudatos társadalmat. A lebonyolítási modell a 2019-es ifjúsági klímacsúcson alapul, amelyet az ENSZ New York-i központjában tartottak.
Thunberg hozzátette: „Az ehhez hasonló találkozókra általában a saját érdekeiknek megfelelően válogatott fiatalokat küldenek, hogy úgy tegyenek, mintha hallgatnának ránk. De nyilvánvalóan nem hallgatnak ránk. Kibocsátásunk továbbra is egyre növekszik. A tudomány nem hazudik.”
„Nem hagyhatjuk tovább, hogy a hatalmon lévők döntsék el, hogy mi a politikailag lehetséges. Nem hagyhatjuk tovább, hogy a hatalmon lévők döntsék el, hogy mi is a remény. A remény nem passzív. A remény nem blah,blah,blah. A remény az igazságban rejlik. A remény annyit tesz, mint cselekedni. És a remény mindig az emberekből ered.”
Hatalmas számú fiatal klíma-tüntető vonult utcára a világ közel száz országában szeptember 24-én. Thunberg berlini beszédét nagyjából százezren hallgatták a helyszínen.
Bereczki Boldizsár




