Az EMA szerint nincs elég bizonyíték a negyedik oltás ajánlásához

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy „nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték” ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltás beadását javasolja.

„Jelenleg nincs elegendő klinikai vizsgálatból származó bizonyítékunk ahhoz, hogy a második emlékeztető oltás beadását ajánljuk a lakosság többségének” – jelentette ki Marco Cavaleri, az amszterdami testület vezető tisztségviselője.

Cavaleri a sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta az oltási kampányok folytatásának fontosságát, többek között a harmadik oltás felvételét is, amely magas fokú védelmet nyújt a vírus okozta súlyos megbetegedés ellen.

Felhívta a figyelmet az omikron variáns új alváltozata, a BA.2 nevű vírus rohamos terjedésére is. Mint mondta, „még túl korai lenne megállapítani, hogy ez az alváltozat mennyiben különbözik magától az omikrontól a fertőzőképesség és az immunrendszerre gyakorolt hatás szempontjából, de továbbra is szorosan kapcsolódik az eredeti omikron változathoz”. Cavaleri arra is kitért, hogy az EMA támogatná olyan vakcina engedélyeztetését, amelyet kifejezetten az omikron variáns ellen fejlesztenek ki. Arról is tájékoztatott, hogy az ügynökség hamarosan döntést hoz a Pfizer/BioNTech-vakcina harmadik adagja felvételének engedélyezéséről a 16 és 17 éveseknek.

MTI / egeszsegkalauz.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket