Az ELTE segít az Ukrajnából érkező menekülteknek és határon túli hallgatóinak

Az ELTE közleménye szerint az egyetem akadémiai vezetése a hallgatói önkormányzattal együttműködve olyan további segítségnyújtási csomagot állít össze, amely segíti a határ menti humanitárius tevékenységeket, és saját ukrán állampolgárságú, határon túli magyar és más nemzetiségű hallgatóit.
    Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja kétszáz férőhelyet ajánlott fel az orosz-ukrán konfliktus elől menekülőknek és családtagjaiknak, köztük hagyományos kollégiumi férőhelyeket és az intézmény legújabb, felújított családi apartmanjait is. Az ELTE vagyonkezelésében lévő debreceni Márton Áron Szakkollégium eddig három kollégista családtagjait fogadta be, és kapacitása erejéig további segítséget nyújt a menekültek ellátásához – írták.
    A közlemény szerint az ELTE-n jelenleg 157 ukrajnai hallgató tanul, közülük 116-an kettős állampolgárok, az ELTE kollégiumaiban pedig összesen 221 ukrajnai lakóhellyel rendelkező hallgató tartózkodik. Az egyetem minden hallgatója számára biztosítja a megfelelő tájékoztatást és szükség esetén pszichológiai segítséget is nyújt – áll a közleményben.

MTI

Legfrissebb hírek

teherautó (1)

Súlykorlátozást vezetnek be Szolnok és Jászberény között

kövess minket