Átlépte a lélektani határt a benzin ára

„Több mint húsz éve taxizom, de most nagyon gondolkodom, hogy végleg abbahagyom. Ilyen árak mellett majdnem ráfizetés az utasok kiszolgálása”
– mondja egy neve elhallgatását kérő taxis, Szolnok egyik taxitársaságának tagja.

„Sokan gondolkodnak, hogy lecserélik az autót elektromosra, de nekem arra nincs pénzem.”
K. József Abonyból jár autóval dolgozni Szolnokra. A cég valamelyest kompenzálja a bejárást, de már így is luxus autóval munkába járni.
„ Nem keresek annyit egyszerűen, hogy megérje bejárnom. Helyben nem találtam munkát, Szolnokon azért több a lehetőség, de most újra kell terveznem az egészet. A busz is drága, ráadásul a járatok nem illeszkednek a munkaidőmhöz, nagyon el vagyok keseredve.”

„ Én jóformán csak városban használom a kocsit, ráadásul kicsi, igazi női autó, nekem viszont létszükséglet. Három gyermekem van, reggel is három felé szaladok velük, délután szintén. Az edzések, különórák miatt örülök, ha mindhárom gyerek időben eljut mindenhova, ehhez viszont nekem autó kell. Eddig elég volt ha 10 ezer forintért tankoltam hetente, most 15 ezerből jövök ki. Ez havi plusz 20-25 ezer forint. Három gyerek mellett ez nem megy.
” Erről már egy édesanya panaszkodott portálunknak. Mindhárom esetből kiderül: valóban elérte a lélektani határt a benzin ára. Legutóbb szerdán változott a benzin ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint 5 forintos volt a drágulás, amivel a benzinár átlépte az 500 forintos határt, és új történelmi csúcsot döntött. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 501 forintra nőtt. A gázolaj literenkénti átlagára maradt 512 forint. Ezzel a benzin ára története során először lépte át az 500 forintot, míg a gázolaj ára mindenkori csúcsán maradt.

Na de mi az oka a sokkoló emelésnek? Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbb a múlt heti Kormányinfón beszélt a rekordmagas benzinárakról. Megkérdezték tőle, tervezi e a kormány a benzinárak befagyasztását. A miniszter azt válaszolta, hogy a kormány korábban alkalmazott ilyen lépést a jövedéki adó tekintetében, a kőolaj árának emelkedésével párhuzamosan csökken a jövedéki adó. De mint mondta, a magyar árak még így is a legolcsóbbak Európában. (????) Jelenleg a kormány nem tervez egyéb intézkedést. Vagyis jobb ha hozzászokunk.
És végezetül még egy jó hír: holnap ismét változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon. Sajnos nem csökken, újabb 5 forinttal emelkedik és ezzel történelmi csúcsot dönt. Arról pedig, hogy mivel is jár a drágulás, mi mindenre van hatással, mi minden drágulhat a mellbevágó üzemanyagár miatt, egy következő cikkünkben foglalkozunk. Önök mennyit költenek benzinre havonta?

Szentkúti Sándor

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket