A koronavírus járvány kitörését követően sorra érkeztek a teóriák és a különféle összeesküvés elméletek, miszerint a COVID-19 egy biológiai fegyver. Nos, az amerikai titkosszolgálat lezárta nyomozását és szerintük nem az, azonban a vírus eredetét szerintük sose fogjuk tudni biztosan.
Kínai hivatásosok az első megfertőződéseket Wuhan piacteréhez kötötték és a vezető tudósok is úgy gondolták, hogy állatról terjedt emberre a vírus. Év elején azonban, az amerikai médiában is egyre több hír jelent meg annak kapcsán, hogy egyre több az arra vonatkozó bizonyíték, hogy egy baleset következtében szabadult ki a vírus egy wuhani laborból.
Májusban Joe Biden amerikai elnök elrendelte a nyomozást a fertőzés eredetéhez kapcsolódóan, amibe beletartozott a laborosbaleset kivizsgálása, ezt az eshetőséget egyébként Kína végig tagadta.
Az Amerikai Hírszerzés Elnöke szerint két valószínűsíthető elképzelés van a vírus eredetéhez kapcsolódóan. Az egyik szerint állatról emberre terjedt át a vírus a másik szerint egy laborból szivárgott ki. Információk hiányában azonban nem tudják teljes bizonyossággal egyik elméletet sem megerősíteni, de abban egyetértés van, hogy nem biológiai fegyver.
Kína így reagált a nyilvánosságra hozott jelentésre:
“Az, hogy az Egyesült Államok tudósok helyett a hírszerzésre hagyatkozik a COVID -19 eredetét illetően egy komplett politikai komédia.”
“…ez csak aláássa a tudományos eredet kutatásokat és akadályozza a globális törekvéseket a vírus származását illetően”
–állt a jelentésükben.
A most nyilvánosságra hozott dokumentumokban kitérnek arra is, hogy a titkosszolgálaton belül sincsen egyetértés az eredetet illetően. Az egyik ügynökség szerint az első ember megfertőződése egy laborbaleset következtében történhetett meg Wuhan víruskutató intézetében.
A jelentés arra is kitért, hogy a kínai hatóságok nem tudtak a vírus létezéséről egészen a 2019- es kitöréséig Wuhan városában. Arra azonban kitérnek, hogy Kína akadályozta a nemzetközi nyomozásokat és információkat tartottak vissza.
A koronavírus jelenleg is velünk van és újra egyre több az esetszám. Magyarországon tegnap 4041 új esetet jelentettek.
Pataki Gergő
Forrás: BBC, Reuters




