Először szólalt meg Tonga kormánya a múlt heti pusztító szökőár óta. Közleményükben példátlan katasztrófaként hivatkoznak a mélytengeri vulkánkitörés következtében lesújtó cunamira.
Tonga kis, távol elfekvő szigeteire mentőcsapatokat küldtek. Akad olyan sziget, ahol az összes ház megsemmisült, de olyan is van, ahol csupán két lakóház maradt ép. A kormány adatai szerint a szökőárban összesen hárman haltak meg – két állampolgár és egy nő Nagy-Britanniából. A segélyezési erőfeszítéseket hátráltatta a vulkánból folyamatosan az ország területére hulló hamu. A fő repülőtér kifutóját önkéntesek söpörték fel, hogy az ivóvizet és egyéb készleteket szállító repülőgépek biztonságosan leszállhassanak. Szerda délelőtt Tongában az ENSZ térségi képviselője elmondta, hogy bár a hamu eltakarítása a vártnál nehezebbnek bizonyult, nagy előrelépés történt, és remélhetőleg hamarosan újraindulhatnak a járatok.
„Azt hittük, hogy [kedden] már üzemképes lesz a kifutó, de még nem sikerült teljesen feltakarítani, mert azóta még több hamu hullott” – mondta Jonathan Veitch az újságíróknak.
A szigetlánccal való kommunikáció szinte teljesen megszakadt, hiszen a szombati kitörés során elszakadt a Tongát a világ többi részével összekötő egyetlen víz alatti kábel. Sok külföldön élő tongai a múlt hét óta várja, hogy híreket hallhasson szeretteiről. A tongai kormány kedden közölte, hogy ugyan az internet nem működik, néhány helyi telefonszolgáltatás elérhető, és folyamatban van a kommunikáció teljes helyreállítása.
A közleményben szerepelt még:
– Egy 65 éves nő, egy 49 éves férfi valamint Angela Glover brit állampolgár vesztette életét a szökőárban. Számos sérültről is beszámoltak.
– A Tongatapu nevet viselő fő szigeten több tucat ház megsérült.
– A leginkább sújtott szigeteken zajlik az evakuáció.
-A szigetcsoport édesvízkészletét „komolyan” szennyezte a vulkáni hamu.
– A légi járatok ideiglenesen leálltak, és a tengeri szállítási útvonalak is akadoznak.
Eközben az ENSZ azt mondta, megpróbálja fenntartani Tonga Covid-mentes státuszát, amíg a segélyek megérkeznek.
Bereczki Boldizsár
Forrás: BBC




