A román kormány év végéig különjuttatást ígért a hétfő óta sztrájkoló pedagógusoknak

A Nicolae Ciuca miniszterelnök vezette (leköszönő) román kormány év végéig két részletben folyósítandó, 2500 lejes (188 ezer forint) különjuttatást ígért a hétfő óta sztrájkoló pedagógusoknak – közölte csütörtökön Dan Carbunaru kormányszóvivő.

Az iskolai kisegítő személyzetnek 1000 lejes prémiumot irányoztak elő, amelyet – a pedagógusokhoz hasonlóan – két részletben, júniusban és októberben folyósítanak majd az év elején bevezetett úgynevezett „energiakártyákhoz hasonló utalványok formájában.
    
Carbunaru szerint a kormány az iskolai kisegítő személyzet fizetését is a hatályos bértábla legfelső fokára emeli, és ezáltal a romániai oktatási rendszerben dolgozó 300 ezer alkalmazott mindegyike a hatályos bértábla által megengedett legmagasabb bérezési szintre kerül. Hozzátette: erről pénteken sürgősségi rendeletet hoz a leköszönő kabinet, a szakszervezetek által követelt, az országos átlagbér szintjéről induló új pedagógusi bértáblát pedig a közalkalmazotti bértörvény fogja tartalmazni, amelynek elfogadását az új kormány programjába iktatják. Megjegyezte: a kormányprogramról a parlamentnek is szavaznia kell, és elfogadása azt jelenti, hogy „törvényerőre” emeli a pedagógusoknak tett béremelési ígéretet.
    
A bejelentéssel egy időben több mint tízezer pedagógus tüntetett a bukaresti kormány székháza előtt. A szakszervezeti vezetők „sértőnek” nevezték a kormány ajánlatát, és azt mondták: a sztrájk tovább folytatódik.
    
„A tanárok nem juttatásokért, hanem társadalmi megbecsülésért és munkájuk jelentőségével arányos, méltó bérekért tüntetnek. Ezek az utalványok nem számítanak bele a nyugdíjalapjukba” – mondta Simion Hancescu, az egyik szakszervezeti vezető. Marius Nistor, a pedagógusok érdekképviseletének egy másik vezetője szerint az új közalkalmazotti bértörvényről július 15-én kezdődik csak a közvita, és a kormány semmilyen kötelezettséget nem vállalt arra, hogy abban teljesíteni fogják a tanárok követeléseit.
    
A bukaresti tüntetők csütörtök délben a kormány székháza elől a parlament felé indultak. Az ország más nagyvárosaiban is jelentősebb béremelésért tüntető pedagógusok vonultak a kormány megyei képviseletei, a prefektusi hivatalok elé.

Fotó: alfahir.hu

Legfrissebb hírek

88%-os halálozási arány: Bejutott Európába a Marburg-vírus

var_5005-e1723386366477-1024x576

Még az utolsó nap is jött egy magyar arany, teljes a párizsi olimpia éremtáblázata

kövess minket