A lakásból való távozáskor vették észre a rablók, hogy elvétették a címet

A Szolnoki Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy szolnoki és egy tápiószelei férfi ellen. A vádlottak részletesen eltervezték, hogy kit és hogyan fognak kirabolni. Az elkövetés éjszakáján azonban ittasságuk és idegességük következtében, a kiszemelt lakás helyett az egy emelettel lentebb lakó pár otthonába hatoltak be, s csak távozásukkor eszméltek rá, hogy célt tévesztettek.

A vádirat szerint a két férfit (mindketten 20 évesek) 2021 májusában, Szolnokon, egy ismeretlen társuk bújotta fel arra, hogy raboljanak ki egy általa megjelölt személyt. A felbujtó megadta a célszemély lakcímét, a társasház kapunyitó kódját, sőt a lakás alaprajzát is átadta társainak.

A két férfi akkurátusan előkészítette a rablást. Maszkokat, kesztyűket, sötét ruházatot, szigetelőszalagot vásároltak és beszereztek két darab gáz-riasztó pisztolyt is. A vádlottak 2021. július 7-én éjszaka alkoholt fogyasztottak, hogy bátorságot gyűjtsenek tettükhöz, de az ital hatása és idegességük folytán a szolnoki társasház lépcsőházában, a kiszemelt lakás helyett az egy emelettel alatta lévő lakásba csengettek be.

Az ott lakó férfi azt hitte, hogy a szomszédja csengetett be hozzá, ezért résnyire kinyitotta a bejárati ajtót. A vádlottak ezt kihasználva, benyomultak a lakásba, ráfogták az ellenállni igyekvő sértettre a gáz-riasztó pisztolyokat, majd egyikük térden is rúgta a férfit, aki ennek következtében a padlóra zuhant. Ekkor kapcsolta fel a megtámadott férfi élettársa a villanyt, és kiáltott segítségért.

A vádlottak azonban szigetelőszalaggal pillanatok alatt leragasztották mindkét sértett száját és összekötözték a kezeiket. Amíg az egyik vádlott a riasztópisztolyt folyamatosan a megkötözött sértettekre szegezte, addig társa átkutatta a lakást és különböző helyekről összeszedett 500.000 forint készpénzt.

Az elkövetők távozásukkor levették a sértettek szájáról a ragtapaszokat. Ekkor tűnt fel nekik, hogy a sértett férfi bajuszt visel, így nem a célszemély lakásában járnak. A rabláson viszont már túl voltak, így a zsákmányolt pénzzel sietősen elhagyták a lakást. Miután a vádlottak elmentek, a sértettek megközelítőleg 2 percen belül kiszabadították szigetelőszalaggal megkötözött kezeiket és értesítették a rendőrséget.    

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabására és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt. Az ügyészség mértékes indítványa alapján a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottaknak – amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek – 8 és 7 év fegyházbüntetéssel kell számolniuk. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság dönt, közölte a  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán a következő tájékoztatást adta:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/rendorkezen-a-szolnoki-fegyveres-rablas-0

Legfrissebb hírek

teherautó (1)

Súlykorlátozást vezetnek be Szolnok és Jászberény között

kövess minket