A kanadai kamionosok konvojjal tiltakoznak a kötelező vakcina ellen

Csütörtökön az Kanada Ontario államában a Covid-19 elleni védőoltást ellenző kamionosok konvoja haladt át az állam délnyugati részén akadályozva a forgalmat és ezzel kifejezve nemtetszésüket. A kamionosoknak védőoltásra lenne szükségük, ahhoz, hogy tudják végezni munkájukat Kanada és az Egyesült Államok között. A vélemények megoszlanak, egyesek az út mellett támogatják őket, míg mások elitélik a történéseket.

Ontario London városában a tüntetés alatt több száz ember gyűlt össze a 401-es autópálya mellett a helyi kamionos boltnál, hogy együtt várják a konvoj érkezését és közösen támogassák a megmozdulást. Az emberek zászlókat lengettek és kávét ittak, ugyanis egy baleset következtében a konvoj késésére lehetett számítani egy baleset miatt, ami miatt lezárták a Tilbury melletti autópálya szakaszt.

“Két éven át azon dolgoztam, hogy élelmiszert, wc papírt és mindenfélét szállítsak mindenkinek. Mindezt úgy, hogy nem tudtunk zuhanyozni, nem volt mosdó, étel sem, gyakran napokig éheztünk az úton. Akkor nem érdekeltünk senkit, de most hirtelen igen”
-nyilatkozta Bridgette Belton a konvoj egyik kamionosa.

“A férjem és én 269 napot töltünk külön egy évben, távol otthonról Kanadának és lakosainak dolgozva, hogy számukra és a boltok számára legyen élelmiszer”
-tette hozzá egy másik kamionos.

A tiltakozást az Egyesült Kanada elnevezésű csoport szervezte, akik elleneznek minden vírussal kapcsolatos szabályozást. A szervezőjük azt akarja, hogy Justin Trudeau, a kanadai miniszterelnök függessze fel a vakcinára vonatkozó szabályozást a Kanada és Egyesült Államok között ingázó kamionosok számára -minden más egészségügyi szabályozással együtt.

Ontario helyi rendőrsége úgy fogalmazott, hogy tisztában vannak a tüntetéssel és az a tervük, hogy mind a kamionosok, mind a támogatók biztonságban legyenek. Mint mondják a rendőrség feladata az ilyen szituációkban, hogy mindenki biztonságban legyen. Azonban egyes csoportok az interneten arra buzdítják a kamionosokat, hogy akár tegyenek kárt a városban, de a szervezők elhatárolódnak az ilyesfajta magatartástól. A Kanadai Kamionos Egyesület és a helyi szervezet is ellenzi a konvoj meglétét. Azt állítják, hogy a határon átkelő kamionosok 90 százaléka már megkapta az oltást, és mint mondják a szabályok ezzel kapcsolatosan nem változnak, így nekik egy iparként ezekhez kell igazodniuk.

Egyre több kamionos csatlakozik a 4400 kilométeres úthoz: egy hete ugyanis több száz kamionos szeli át Kanadát, hogy így tiltakozzon az oltási kötelezettség ellen. A menet múlt vasárnap indult az ország nyugati partján fekvő Vancouverből.

“Az egyetlen lehetőség, hogy átjuss a határon kamionnal vagy bármilyen más közlekedési eszközzel az, ha be vagy oltva”
-nyilatkozta a szervezet.

Forrás: CBC.CA

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket