A Haas árult el elsőként részleteket az idei versenyautójáról

A vb-sorozat hivatalos honlapján látható fotókon digitális verzióban csodálható meg a tavalyi konstruktőri pontverseny utolsó helyén végzett csapat új autója, amely még minden bizonnyal sok tekintetben eltér attól, amelyet a valóságban láthatnak majd a szurkolók. A festés ugyanakkor javarészt a 2021-essel azonos, megmaradt a fehér alapszín, valamint a kék és piros csíkozás az orosz főszponzor logójára utalva.

Az istállók ilyenkor még nem szokták megmutatni az összes fejlesztésüket, élesben a február 23. és 25. között sorra kerülő barcelonai kollektív teszten lesz látható az egyesült államokbeli csapat idei versenygépe, amely a VF-22 kódjelzést kapta.

A Haasnál – amely az előző szezont teljes egészében feláldozta a 2022-es fejlesztések oltárán – marad a tavalyi versenyzőpáros, a német Mick Schumacher, valamint az orosz Nyikita Mazepin. A 2021-ről idénre halasztott szabálymódosítások miatt a legtöbb csapat komoly átalakításokat hajtott végre a versenyautóján, így egyelőre az erőviszonyok is kérdésesek.

A rekordhosszúságú, 23 futamból álló vb-sorozat március 18-20-án kezdődik a Bahreini Nagydíj hétvégéjével, a mezőny pedig július utolsó napjaiban látogat a Hungaroringre.

MTI

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket