A család lett az Év szava a közmédiában

A Montágh Testület az Év szavának megválasztásával arra törekszik, hogy – bár a magyar nyelv gazdag szókincsével rendkívül árnyaltan fejezhetjük ki gondolatainkat – minden évben kijelölje azt az egy szót, amely leginkább összefoglalja, kifejezi az adott évet. Az anyanyelvi kultúra ápolására létrehozott Montágh Testület indoklása szerint az idei év szavának választott család az összetartozást fejezi ki, jelentése azonban túlmutat szülők és gyermekeik együttélésén. Örömforrás és védőbástya, amely generációkon át ad biztos alapot az emberek közösségének.
    „A 2021-es évben mutatkozott meg igazán a család fontossága, ereje. A család társadalmi együttélésünk alapja, a keresztény kultúra elválaszthatatlan része, érzelmi és szellemi közösség. A család kötelekében tud megmutatkozni az igazi összetartozás, hiszen a családtagok mindig bizalommal támaszkodhatnak egymásra. A hétköznapok kihívásaival szemben is a család jelenti az utolsó védőbástyát: sodorjon bármerre az élet, a család bennünk és velünk marad” – idézi a közlemény Vadász Ágnest, a Montágh Testület elnökét.
    A Montágh Testület a közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testülete. Kiemelt feladata a kulturális értékőrzés, értékteremtés támogatása, különös hangsúlyt fektetve az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolására. Az Év szavát 2020-tól minden év decemberében hirdeti ki a közmédia a Montágh Testület tagjainak szavazata alapján.

MTI

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket