800 000 sofőrjét figyelmeztette tűzveszély miatt a Mercedes

A Daimler cégcsoporthoz tartozó Mercedes-Benz egy olyan műszaki hibáról értesítette luxusautóinak tulajdonosait, amely tüzet okozhat. A modellek visszahívása ugyanakkor nem lehetséges, mivel a probléma megoldásához szükséges alkatrészek jelenleg nem állnak a gyártósorok rendelkezésére.

A rendellenesség a hűtőfolyadék-szivattyú esetleges szivárgására vezethető vissza, ami túlmelegítheti a körülötte lévő alkatrészeket – közölte kedden a Daimler. A hírről először a Bild című német bulvárlap számolt be. Az újságban közzétették annak a levélnek a másolatát, melyet a Daimler küldött a hiba által érintett mintegy 800 000 Mercedes-Benz tulajdonosnak. Ebben az üzenetben olvasható, hogy „a tűzveszély nem zárható ki”. A cég még hozzátette, a probléma megoldásához szükséges alkatrészek nem állnak rendelkezésre, így a visszahívás nem lehetséges. A Daimler megerősítette a levél hitelességét.

„ A javításig fennálló időben különösen körültekintően kell vezetni az érintett járműveket, használatukat pedig a minimumra kell csökkenteni.”
A Daimler nem tudta megerősíteni a Bild jelentését, mely szerint 800 000 jármű lenne érintett az ügyben.

„Az esetleges visszahívással érintett jármű tulajdonosainak haladéktalanul fel kell vennie a kapcsolatot a legközelebbi Mercedes-Benz szervizpartnerrel” – áll a cég közleményében.

Bereczki Boldizsár

Forrás: CNN

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket