Országszerte több mint 100 helyen adhatja le a használt étolajat

Az ALDI Magyarország bővíti együttműködését a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, és országszerte lehetővé teszi a használt étolaj visszagyűjtését. Decemberben 20 áruháznál telepítik a gyűjtőket, a többi üzletnél pedig a következő hónapokban helyezik ki a bejárathoz közeli, frekventált helyeken.

Az ALDI Magyarország 2020 decemberében kezdte meg együttműködését a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, amely során az áruházlánc 11 üzleténél helyeztek el a használt sütőzsiradék leadására alkalmas konténereket. A vásárlók körében hamar népszerű lett a leadási lehetőség, már a telepítés utáni hetekben folyamatosan nőtt a leadott mennyiség, egyes üzleteknél pedig naponta háromszor is megteltek a gyűjtők. Az ALDI és a Biofilter így havonta több tonna étolaj környezetbe jutását akadályozta meg, hiszen a begyűjtött étolajat újrahasznosították. A gyűjtést végző Biofilter tisztítja és újrahasznosítja az étolajat, amely így a biodízel fontos alkotóelemévé válik.
Az egyéves tesztidőszak tapasztalatai alapján, környezetvédelmi vállalásaival összhangban az ALDI úgy döntött, hogy országszerte valamennyi olyan üzleténél lehetővé teszi a használt étolaj leadását, amelyek esetében a tárolók elhelyezésére lehetőség van.

Miben tudjuk leadni?
A használt sütőolaj gyűjtése és leadása egyszerű: a kihűlt étkezési olajat elég egy műanyag palackba tölteni, majd az áruházaknál kihelyezett tárolókba dobni.

Ma Magyarországon mintegy 25 000 tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban, ennek mindössze nagyjából 2%-a, körülbelül 500 tonna kerül begyűjtésre. A használt sütőolaj jelentős környezetterhelést jelent, hiszen a talajba jutva gátolja annak légáteresztő képességét, a kommunális hulladékba helyezve pedig nehezen lebontható anyagként keveredik a háztartási szeméttel. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha a csatornahálózatba kerül, hiszen egyrészt növeli a szennyvíztisztítók terhelését, másrészt gátolja a természetes vizek autooxidációs folyamatait.
A használt étolaj pedig érték, hiszen az ülepítés és dekantálás után keletkező tisztított, használt olaj gyakorlatilag 100%-ban újrahasznosítható. Minden egyes liter begyűjtött és újrahasznosított használt étolajjal annyi felesleges szén-dioxid kibocsátásától mentesíthető a környezetünk, mintha 90 km-rel kevesebbet autóztunk volna. A tisztított növényi olajat a Biofilter Zrt. biodízel gyártására adja át. A jelenlegi szabályozás értelmében Magyarországon 8,2%-os arányban kötelező biodízelt keverni a gázolajhoz, így tehát a lakosságtól begyűjtött étolaj közlekedési felhasználásra visszajuthat a lakossághoz vagy a logisztikai iparág szereplőihez.

Szolnokon is elérhető egy ilyen box az alábbi címen: ALDI, 5000 Szolnok, Felső Szandai rét 9.

Forrás: tudatosvasarlo.hu / biofilter.hu

Erdős Attila

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket