A borzalmakon edződött mentőtisztek és rendőrök sem láttak szörnyűbb helyszínt az 1994-ben december 2-án történt szajoli vonatbaleseténél.
A szajoli vasúti baleset a magyar vasút történetének egyik súlyos balesete volt 1994. december 2-án, amikor 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik kb. 110 km/h-s sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. 27-en a helyszínen vesztették életüket, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt. A balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyedórával az első vágányon szabálytalan tolatást végeztek. A váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. Tolatáskor a tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót (ún. váltófelvágás), így az visszaállítódott az első vágány irányába, amiről a forgalomirányítás nem tudott, és a tolatást végzők sem ellenőrizték a váltók állását a felvágást követően. Ennek következtében a gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel (kb. 110 km/h) érkezett a ténylegesen kitérő állású váltóra, ami ebben az állásban legfeljebb 40 km/órás sebességgel lett volna járható. A mozdony (V43 1360) és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija kisiklott. A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és az anyagi veszteséget szenvedetteknek – összesen 96 esetben – fizetett kártérítést. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.
Szentkúti Sándor
