A NASA hamarosan eltéríthet egy aszteroidát

A katasztrófa filmekben, ahol egy meteor miatt veszélybe kerül a Föld gyakran azzal a megoldással állnak elő, hogy valamilyen úton-módon megpróbálják eltéríteni a veszélyes égitestet. November 24-én a NASA is hasonlóval próbálkozik, hiszen a Double Asteroid Redirection Test (DART) űrszondát egy aszteroidába fogják irányítani, hogy azzal megváltoztassák az égitest haladásának irányát.

A teszt célja az lesz, hogy adatot gyűjtsenek arról, hogy a Föld egy ennél nagyobb űrből érkező fenyegetéssel szemben, hogyan tudna hatásosan védekezni. Az emberiség történetében ez az első, hogy ilyennel próbálkoznak, így ez nagy előre lépésnek mondható.

„Nagy dolog lenne, ha ez a módszer működne, hiszen az azt bizonyítaná, hogy technikailag képesek vagyunk megvédeni magunkat a Földön”

-mondta Jay Tate egy a bolygónkhoz közeli objektumokat vizsgáló intézet igazgatója.

A Föld légkörébe egyébként mindig is jutnak el kisebb aszterodiák, azonban becsapódni nem tudnak mert a légkörben elmorzsolódnak mielőtt földet tudnának érni. Időnként, azonban előfordul egy-egy olyan eset, hogy egy meteor a földbe csapódik, ami nagyobb pusztítással jár, de ez ritka. Egy nagy meteor 66 millió évvel ezelőtt eltalálta a Földet, ami folytán kihaltak a dinoszauruszok és a porfelhő miatt a napfény sem érte a földet egy ideig, ami további pusztításokhoz vezetett. Egy ilyen a jövőben is előfordulhat, így fontos, hogy erre valamiféle megoldást találjanak. A NASA egyébként folyamatosan figyeli a Földet megközelítő aszteroidákat, meteorokat és egyelőre még nem találtak, a Földre veszélyes objektumot.

A NASA által indított űrszonda 2022-ben fogja elérni az aszteroidát, amit a Földről is folyamatosan figyelni fognak, illetve becsapódás előtt leválik az űrszondáról egy másik, ami képeket tud készíteni az eseményről. A DART útnak bocsájtása november 24-én magyar idő szerint 19:21-kor történik majd meg a SpaceX Falcon 9-es rakétájával. A kilövést mi is figyelemmel követhetjük a NASA YouTube csatornáján.

Forrás: Guardian

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket