A Manchester United megvédte azon döntését, hogy a csupán 160 kilométeres utat a hétvégi Premier League mérkőzésre repülővel tegyék meg Leicesterbe.
A united állítása szerint ideális esetben nem utaznának repülővel, de a „körülmények” átírták a terveket, ugyanis az M6-os autópályán forgalmi torlódásokról számoltak be.
A repülés jelentős mértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez. A világ vezetői még ebben a hónapban találkoznak egymással, hogy elkerüljék a klímakatasztrófát.
A Manchester United továbbra is kitart a tiszta energia iránti elkötelezettsége mellett.
Klímaszakértők és a kampány résztvevői szerint a repülést jobb lenne elkerülni, de végső esetben is mindenképp csökkenteni kellene, mert az üzemanyag elégetésekor keletkező üvegházhatású gázok a globális felmelegedés kiváltó okai. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen mértékű felmelegedés beláthatatlan hatással lehet a bolygóra.
A Carbon Brief szerint a légi közlekedés valójában csak a világ globális szén-dioxid kibocsátásának körülbelül 3,5%-át teszi ki. Az emberek csak nagyon kis százaléka repül gyakran, vagyis azok, akik sokat ülnek repülőn, aránytalanul nagymértékben felelősek ezekért a kibocsátásokért.
A belföldi járatok a legkevésbé energiatakarékos utazási formák. Franciaország például már nem is indít rövid távú belföldi járatokat.
Júliusban, a manchesteri csapat bejelentette partnerségét a Megújuló Energia Csoporttal.
A klub akkor azt mondta, szeretné „felhívni a figyelmet arra, hogy az emberek miképpen járulhatnak hozzá bolygónk tisztább, fenntarthatóbb jövőjéhez.”
Bereczki Boldizsár
Forrás: BBC




