2023. január 26.

Kályhákat adtak át rászoruló családoknak

Rászoruló szolnoki családok kaptak különleges támogatást a napokban Szolnokon. A Pro Filii Alapítvány több mint három és félmillió forint támogatásban részesítette a Miért Ne Közhasznú Humán Szolgáltató Alapítvány a „Szociális támogatás és a mezőgazdaság segítségével megvalósuló program Szolnok hátrányos helyzetű fiataljai és családjai számára” című pályázati programját. A támogatást az alábbi célok megvalósítására használják fel: közösségi …

Kályhákat adtak át rászoruló családoknak Read More »

Életveszélyesen megszúrta az iskolatársát egy 16 éves lány Debrecenben

Összeverekedett két 16 éves lány tegnap délután Debrecenben, a Sinai Miklós utcában. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az egyik lány verekedés közben elővett egy kést, és megszúrta vele az iskolatársát. A megszúrt tinilány életveszélyes sérüléseket szenvedett. A verekedés miatt értesített debreceni rendőrök a helyszínen elfogták a késsel támadó lányt. A rendelkezésre álló adatok alapján a lányok …

Életveszélyesen megszúrta az iskolatársát egy 16 éves lány Debrecenben Read More »

Szombathely előre nemet mondott az akkumulátorgyárakra

„Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja egyetértését azzal a városvezetői döntéssel, amely 2022. évben, akkumulátoriparhoz kapcsolódó, szombathelyi beruházási szándék visszautasítását eredményezte. 2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a jövőbeni befektetési tárgyalásokon a szombathelyiek egészségének és környezetének megóvása érdekében továbbra is a fenti álláspontot képviselje.” Ezt a határozatot hozta meg csütörtökön a szombathelyi közgyűlés – …

Szombathely előre nemet mondott az akkumulátorgyárakra Read More »

Az év emlőse 2023-ban a vakond

A több mint 120 éve védett vakondot választotta 2023-ban az év emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével. A közönséges vakond (Talpa europaea) élete jelentős részét föld alatt tölti és mozgó férgekkel, csigákkal, rovarokkal és azok lárváival táplálkozik – olvasható a Herman Ottó Intézet Nonprofit …

Az év emlőse 2023-ban a vakond Read More »

Folytatódott a Tisza áradása

Az elmúlt 24 órában is folytatódott a Tisza áradása térségünkben, a Zagyva mentén viszont – a további apadás miatt – tegnap este megszűnt az árvízvédelmi készültség. A Tisza, a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó árad, a Zagyva-Tarna vízrendszerben ezzel szemben lassú apadás figyelhető meg.A Tisza vízállása ma 7 órakor Kisköre-alsónál 640 cm, Szolnoknál 624 cm, Tiszaugnál …

Folytatódott a Tisza áradása Read More »

Csaló sms-ekkel próbálnak adatokat kicsalni bűnözők az OTP Bank ügyfeleitől

Internetes csalók az OTP Bank nevében küldött sms-ekkel próbálják kicsalni az ügyfelek adatait – figyelmeztetett az OTP Bank hétfői közleményében. Az MTI-nek küldött tájékoztató szerint az üzenetekben hamisan arról tájékoztatják az ügyfeleket, hogy a bankkártyájuk le lett tiltva, és a feloldáshoz egy rövidített, de az OTP Bank nevét tartalmazó weboldalra való kattintást kérik. Az OTP …

Csaló sms-ekkel próbálnak adatokat kicsalni bűnözők az OTP Bank ügyfeleitől Read More »

Scholz: Németország hangolja össze az ukrán Leopard harckocsi-zászlóaljak felállítását

A német szövetségi kormány hangolja össze az ukrán hadsereg megerősítését két harckocsi-zászlóaljjal, amelyek német Leopard 2 harckocsikból állnak majd – jelentette be Olaf Scholz kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag). A kancellár elmondta, hogy szerdán telefonon tárgyalt Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel az orosz agresszió elleni védekezés állásáról és a német támogatásról. A segítség újabb részeként …

Scholz: Németország hangolja össze az ukrán Leopard harckocsi-zászlóaljak felállítását Read More »

Ausztriában koncertezik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Ausztriában koncertezik január 31. és március 23. között a Szolnoki Szimfonikus Zenekar: a művészek Bécsben, Salzburgban, Eisenstadtban és Klagenfurtban lépnek fel, miközben a hazai közönség előtt is adnak koncerteket – közölte a zenekar szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a Zenei zarándoklat című műsort a január 30-i szolnoki bemutató után egy nappal, január 31-én láthatja …

Ausztriában koncertezik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Read More »

Férfi vízilabda Eurokupa – A Vasas magabiztos előnyben, a Szolnok hátrányban a negyeddöntőben

A Vasas magabiztosan nyert a szerb Sabac ellen, a Szolnok ugyanakkor hazai medencében egy góllal kikapott az olasz Trieste csapatától a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán. A Vasas a nyolcaddöntőben ugyancsak szerb riválissal találkozott, akkor a Crvena zvezda elleni párharc első felvonását öt góllal megnyerte, majd a visszavágót néggyel elveszítette. A Sabac ellen …

Férfi vízilabda Eurokupa – A Vasas magabiztos előnyben, a Szolnok hátrányban a negyeddöntőben Read More »