1978 után most ismét hazai bajnoka van egyesben az Australian Opennek

Ashleigh Barty lett az első hazai bajnok az Australian Openen 1978 óta, miután a szombati döntőben 6-3 7-6-ra legyőzte az amerikai Danielle Collinst.

A világelső Barty remek formában vágott neki a tornának, mi több, történelmi bajnoki címét egyetlen szett elveszítése nélkül sikerült megnyernie. Az ausztrál teniszrajongóknak több mint négy évtizedet kellett várniuk arra, hogy egy hazai játékos válhasson az Australian Open bajnokává. Az utolsó ilyen győztes Chris O’Neil volt 1978-ban. Barty immáron három Grand Slam-trófeával büszkélkedhet, köztük a 2019-es French Opennel és a 2021-es Wimbledonnal. A 25 éves versenyző kétség kívül napjaink egyik legmeghatározóbb női teniszcsillaga.

„Sokszor mondtam már, hogy milyen szerencsés vagyok azért a sok emberért, akik ma este eljöttek és támogattak engem.” – nyilatkozta Barty a meccs utáni interjúban. „Igazán szerencsés vagyok, hogy ennyi szeretet vesz körül. Mindezt együtt értük el, senki sem változott a csapatunkból. Halálosan szeretlek titeket.”

„Ausztrálként a torna legfontosabb része az volt, hogy ennyi emberrel osztozhattam az élményeiben. Lélegzetelállító közönség voltatok.”

„Ez a közönség volt az egyik legjobb, amely előtt valaha játszottam. Ti, srácok rengeteg örömet okoztatok nekem és segítettetek abban, hogy a legjobb teniszemmel rukkolhassak elő. Az utóbbi hetekben rengetek szeretetet és támogatást kaptam tőletek, amiért nagyon hálás vagyok.”

„Ez egy valóra vált álom számomra, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ausztrál lehetek. Nemsokára találkozunk.”

Bereczki Boldizsár

Forrás: BBC

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket