A hatvan éves A hihetetlen Hulk képregényt, közel félmillió dollárért, átszámítva 160 millió forintért adtak el. A kiadvány érdekessége, hogy Hulk színe ebben a kiadásban még szürke és csak a későbbiekben kapta meg a mára már jól ismert zöld színt.
Az 1962-es ritkaságot egy neve elhallgatását kérő gyűjtő vette meg, a Comic Connect aukciós oldalon, ahol ez vált a legdrágábban eladott Hulk kiadássá. A képregényt a mára már ikonikussá vált Stan Lee és Jack Kirby készítette, amiben megismerhetjük Hulk eredettörténetét, miszerint egy Dr.Bruce Banner nevű tudós toxikus sugárzásnak lesz kitéve, aminek következtében egy tomboló ‘zöld’ óriássá változik, amikor kihozzák a sodrából.
Az ára annak is köszönhető, hogy az alapból ritkaságnak számító kiadást a skálán, amin az ehhez hasonló képregényeket értékelik, nagyon jó minősítést kapott. Az állapota még azért is különleges, hiszen a borító a szürke szín miatt egy olcsóbb papír borítást kapott, ami nem olyan időtálló. Az oldal szerint az értéke évről- évre egyre több lesz. Az első kiadás Hulk karakterének szürke színezésének megváltoztatása egyébként annak köszönhető, hogy akkoriban, amikor publikálásra került, a színes nyomtatók a szürke szín minden oldalon másképp nézett ki.
Pataki Gergő
Forrás: Guardian




