2011.01.21 nagy nap volt Szolnok életében. Ekkor adták át a Tiszavirág hidat. Az építkezés másfél éve alatt a kivitelezőknek számos kihívással kellett szembenézniük. Ennek tudható be, hogy a 2010-es városnapra tervezett átadót 4 és fél hónnappal el kellett csúsztatni. A Pálossy Miklós építész tervei alapján épült 550 tonnás híd teljes hosszúsága 444 méter, egy óra alatt 11 ezer 750-en kelhetnek át rajta. A híd építésével egyidejűleg a Tiszai hajósok tere is új megjelenést kapott, rendezvénytérré vált. A híd egy milliárd 200 millió forintba került, ennek negyedét a városi önkormányzat saját költségvetéséből állta, a kiadások 75 százalékát pedig az Európai Unió pályázatán nyerte el. A város látványossága tavaly az Év Hídja lett a Hidászokért Egyesület és a Közlekedéstudományi Egyesület szavazásán, ahol tíz műtárggyal szállt ringbe. A közönség pedig Szolnok jelképét találta a legszebbnek.
Szentkúti Sándor




