Tovább drágul a kenyér a pékszövetség szerint

Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése, közölte a Magyar Pékszövetség elnöke az Inforádiónak. Septe József a drágulást azzal magyarázta, hogy a pékségek rezsiköltsége jelentősen megemelkedik, a megnövekedett költségeket pedig muszáj lesz beépíteniük az árakba. Hozzátette: emellett a munkabérek és az alapanyagok ára is nő, tehát

komoly árváltozások fognak bekövetkezni a sütőipari termékek esetében.

A magyarországi gabonaellátásról Septe elmondta, hogy a következő aratásig a szükséges mennyiség megvan, ellátási probléma nem lesz.

Legfrissebb hírek

teherautó (1)

Súlykorlátozást vezetnek be Szolnok és Jászberény között

kövess minket