Music Over The Bridge – Világzenei koncertest a Tiszaligetben

Első alkalommal rendezik meg Szolnokon a Music Over The Bridge világzenei koncertestet. A jó hangulatot három fellépő, egy szabadtéri színpad és a világzene felszabadító sokszínűsége biztosítja.

Az ingyenes rendezvényről a szervezőt Papp Bélát kérdeztük, akit a legtöbben az idén 26 éves Örökség Világzenei Fesztivál megálmodójaként és gondozójaként ismernek.

„Amikor elindult az Örökség Világzenei Fesztivál, a Tisza Hajósok tere még egy fűzfákkal árnyékolt zöld terület volt, ahol a nyári estéken a közönség kötetlenül, a gyepen ülve és táncolva ünnepelhette a zenei sokféleséget. A Tiszavirág híd megépülése kicsit átalakította a helyszínt, ezért szeretném, ha visszatérnénk az eredeti elképzelésekhez és egy zöldebb, fás, ligetes terület adna otthont az augusztusi eseménynek is. Ennek a törekvésnek egyik első lépése lesz ez a hétvégi koncertest.”

A bemelegítő talpalávalót 19 órától a Láma Dalai névre keresztelt kiskunfélegyházi formáció szolgáltatja. A ska és reggae alapokat némi rockkal és jazzel fűszerező zenekar aktívan koncertezik az országban, eljött az idő, hogy a szolnokiak is megismerkedjenek velük.

Ezt követően a hattagú, 2007-ben alakult Góbé lép színpadra, akik a magyar népzenéből táplálkozó, saját szerzeményeiket adják elő. A közelmúltban jelent meg Élem nevet viselő lemezük, biztosan hoznak egy kis ízelítőt ebből is. Egyébként ők nem először látogatnak Szolnokra, néhány éve már adtak egy fergeteges koncertet az Örökség Fesztiválon.

Végül, de nem utolsósorban egy igazi táncolós, pörgős zenekart köszönthetünk, ők a Duckshell. Az idén nyáron a Művészetek Völgyében is fellépő budapesti bandának ugyancsak nemrégiben jelent meg legújabb albuma, Sötét anyag címen.

Arra a kérdésünkre, hogy veszélyben van-e az idei Örökség Fesztivál, Papp Béla mindenkit megnyugtatott: „Nem marad el a jól megszokott nyár végi rendezvény, de nem titkolt célom, hogy kicsit felfrissítsük az eseményt, és az embereket átirányítsuk egy új helyszínre. A világzene népszerűsége töretlen, ma már nincs olyan fesztivál, ahol ne lenne egy világzenei színpad, és egyre több tehetséges fiatal jelenik meg a műfajban, így Szolnokon is. Például az idei Hangfoglaló programban nagy sikerrel szerepelt a Pandóra Projekt, ahol a duó egyik tagja a szolnoki illetőségű Végh Janka. Szóval a világzene egy csodálatos, színes világ, ahol nincsenek határok és úgy tűnik, hogy politikától, érdekektől mentesen tud működni.”

További információ az esemény Facebook oldalán: https://www.facebook.com/events/392404652334332/?ref=newsfeed

Czapkó Dorottya

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket