Mészárosé lett az autópálya üzemeltetés, rögtön megemelkednek a matricák árai

Hadházy Ákos mutatott rá még a nyáron, hogy az addig egyébkét éveken át rögzített áramáron belül a rendszerhasználati díj és maga az áramdíj aránya mindig attól függött, hogy Mészáros éppen mit vásárolt – erőművet vagy éppen elosztó hálózatot. Mindig az volt a magasabb, amihez a felcsúti milliárdos épp hozzájutott. 

Hát most ugyanezt játszák el a jelek szerint az autópályamatricákkal is.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfő este az MTI-nek kiadott közleménye szerint a havi matrica az eddigi 5210 Ft helyett 8900 Ft lesz, a tíznapos ára pedig 3820 Ft-ról 5500 Ft-ra nő. Az éves matricák kevésbé drágulnak, az országos autópálya matrica az eddigi 47 ezer forintról 49 190 forintra nő, a megyei matricák pedig szintén öt százalékkal drágulnak, 5450-ről 5720 forintra.

Az MTI hír persze úgy van megfogalmazva, mintha itt kegyet gyakorolna a kormány, és mindent bevetnek, hogy elbagatelizálják a árnövekedés mértékét (már a címe is az, hogy „A tervezettnél kevésbé nő jövőre az éves útdíj-matricák ára”), elvégre a kreatív lopáson kívül  a marketinghez értenek egyedül, nem véletlenül költenek szzámilliárdokat kommunikációra.

De a marketing-bullshitek lehámozása után mégis csak az marad, hogy brutálisan megnő az alkalmi autópályahasználat díja, hisz a havi matrica ára 71%-kal, a tíznapos matricáé pedig 44%-kal lesz magasabb az ideinél. 

Az éves díjak jóval kisebb mértékű emelésével egyértelműen arrafelé terelegetik az autósokat, hogy inkább azokat vegyék meg, fix bevételhez juttatva az üzemeltetőt.

És itt érünk vissza „Mészáros Lőrinchez”. 

A kormány ugyanis idén egy váratlan húzással 35 évre odaadta a sztrádaépítés és karbantartás jogát egy Mészáros Lőrinc érdekeltségeiből álló magántőkealapnak, a Themisnek, így 2057-ig övéké a beszedett útdíj.

A több évtizednyi fix bevételért cserébe bővítéseket és új szakaszok megépítését várja el a kormány.

A Themis Magántőkealap vezette konzorciumot annak ellenére hozták ki győztesként, hogy a magántőkealapok tulajdonosai nem nyilvánosak, közbeszerzésen viszont nem indulhat olyan társaság, amelyik nem tudja vagy nem akarja megnevezni a tényleges tulajdonosát. De hát hol vagyunk már attól, hogy holmi jogszabályok akadályozzák az Orbán malacperselyeként működő Mészárost abban, hogy közpénzeket nyerjen el.

Az már csak hab a tortán, hogy a Transparency International szerint ez a koncesszió több ponton is sértheti az uniós koncessziós irányelvet, valamint az uniós közbeszerzési irányelvet.

ezalenyeg.hu

Legfrissebb hírek

teherautó (1)

Súlykorlátozást vezetnek be Szolnok és Jászberény között

kövess minket