Ismét lehet pályázni a Fények vakondja országos versenyre

A „Fények vakondja” 12. – irodalmi pályázatot az integráció jegyében hirdetette meg amatőr írók számára a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete. A Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

–  Egyesületünk elnöksége nemrégiben határozott arról, hogy kiírja, pontosabban folytatja a korábban is nagy sikernek örvendő művészeti pályázatot. Minden évben egy-egy tematika köré épül a verseny. Az idei év témája az állati sztorik– mondta Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke.

– Mindenkinek van valamiféle állattal kapcsolatos élménye, hát gyúrja ki-ki novellába, mi a legmeghatározóbb emléke, véleménye! Több állati sztorija is van? Nem gond! Három írását is szeretettel várja a kis vakond!  Várjuk amatőr írók iróniával, humorral fűszerezett, magyar nyelven, „állatok” témában írt novelláit! – tette hozzá Lukács Ágota, a pályázat koordinátora.

–  Pályázni 2023. március 19-ig lehet, jeligével ellátott novelláit bárki beküldheti, egy személy három művel is pályázhat. A műve(ke)t szöveges dokumentum formájában várjuk, kérjük, a képeket, képformátumot mellőzzék! A művek terjedelme ne legyen több három oldalnál, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel. Kizárólag prózai alkotásokat várunk, a verses pályázatokat automatikusan érvénytelennek nyilvánítjuk – mondta az elnök.

– A pályázók műveit szakmai zsűri bírálja el. A zsűritagok elé a pályamunkák csak jeligével ellátva kerülnek, a jeligéhez tartozó személy kilétét a zsűri is csak a bírálat végén ismerheti meg. Ehhez kérünk minden pályázót, válasszon magának egy jeligét és egy „biztonsági” pótjeligét is arra az esetre, ha választott neve már foglalt lenne. (Aki több művel pályázik, minden műhöz külön jeligét adjon meg!) Ezzel a jeligés rendszerrel is szeretnénk biztosítani a verseny tisztaságát. A verseny végeredményének kihirdetése Szolnokon lesz, az egyesületünk a Költészet Napja, valamint a pályázat eredményhirdetése alkalmából szervezett rendezvényén, melynek időpontja később kerül kihirdetésre. Az első három helyezett értékes díjban részesül.  A pályázati adatlap és pályázati kiírás, valamint további információ a pályázattal kapcsolatban e-mailben kérhető Lukács Ágota pályázati koordinátortól a fenyekvakondja@gmail.com e-mail címen. Az egyesületünk honlapjára, a https://www.jnszmvakok.hu -ra, valamint az egyesületünk közösségi oldalára is kerülnek fel információk az irodalmi pályázatunkkal kapcsolatban – tette hozzá a szervezet elnöke.  

– A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnökeként nagy örömmel is büszkeséggel tölt el, hogy hagyományt teremtettünk, és mindenkit csak biztatni tudok, hogy küldje el novelláját nekünk – zárta szavait Pesti Zoltánné.

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket