„Az erős igazságérzetem miatt lettem képviselő” - Interjú Borda Zoltánnal

Borda Zoltán több mint 20 évig dolgozott Szolnokon a rendőrség kötelékében. Békés nyugdíjas éveket tervezett, de aztán az élet és az igazságérzete közbeszólt. Jelenleg a Széchenyi-lakótelepen található 3. számú egyéni választókerület képviselője és a XXI. század frakcióvezetője.

2019 óta vesz részt a szolnoki közéletben. Hogyan indult a pályája?

A Rendőrtiszti Főiskola után Szolnokon dolgoztam mindvégig; bűnügyi vizsgálóként kezdtem és kiemelt körözési főelőadóként kerültem nyugállományba. Meg sem fordult volna a fejemben, hogy a pihenés éveiben politikai pályára lépjek, de az igazságérzetem nem hagyott nyugodni, amikor az Orbán-kormány elvette a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíját és bevezette helyette a jelentősen szerényebb összegű szolgálati járandóságot. Ezt követően 2011-ben kezdtem aktívabban politizálni, akkor alakult a Magyar Szolidaritási Mozgalom, aminek tiszteletbeli alapító tagja vagyok.  Az egyéb rendvédelmi szervek tagjaival sokat tüntettünk és dolgoztunk, de minden hiába.  Itt azt gondoltam, ha a Fidesz ezt keresztülviszi, akkor bármit meg tudnak tenni ebben az országban, és úgy tűnik igazam lett. Végül az ellenzéki összefogás és a választók támogatásának köszönhetően 2019-ben én lettem a lakókörnyezetem, azaz a szolnoki 3. számú egyéni választókerület képviselője.

Azóta hogyan látja a rendőrök helyzetét Magyarországon?

Mai napig vannak ismerőseim a rendőrségnél és úgy látom, hogy nagy baj van ezen a területen, főleg a létszámhiány nehezíti a munkát. A fegyverpénz felvétele után újabb leszerelési hullám várható, és akkor még nem is említettem az ott dolgozók anyagi és fizikai kizsigerelését.

A Széchenyi-lakótelep képviselőjeként hogyan tud segíteni az itt élőknek? 

Szerencsés helyzetben vagyok, mivel nekem nincs más elfoglaltságom, főállású képviselőként tudok dolgozni. A Széchenyi-lakótelepen található körzetem minden utcáját és minden kövét ismerem, itt élek a 80-as évek óta. Önszántamból is szívesen járom a várost és nyitott szemmel járok, de a kutyás közösség tagjaként is rengeteg információ eljut hozzám. Van egy 14 éves törpe pincserünk, naponta kétszer-háromszor is lemegyek vele sétálni.  Mielőtt képviselő voltam, 20-30 perc alatt végeztünk, most már a kutya legnagyobb örömére legalább 1 órát levegőzünk, hiszen ez a legjobb alkalom beszélgetni a választókkal. Az itt élők alapvető igénye, hogy ne törjék ki a bokájukat a járdák állapota miatt, legyen a buszmegállónak oldalfala és a közvilágítás megfelelően működjön. A fejlesztések is fontosak, de muszáj volna odafigyelni a már meglévő dolgok karbantartására is, én a megőrzés híve vagyok. Polgármester Urat legutóbb a szeptemberi közgyűlésen kérdeztem, hogy hallotta e már azt a kifejezést, hogy TMK, azaz tervszerű megelőző karbantartás. Nem kellene megvárni, hogy minden teljesen lerohadjon. 

Képviselőként miként tudja kamatoztatni a rendőrségnél eltöltött éveket?

Természetesen rendőr szemmel nézek sok mindent, rendszeresen egyeztetek a lakótelepen szolgálatot teljesítő két körzeti megbízottal is. Korábban már felvettem a kapcsolatot a rendőrkapitánnyal, illetve a közterület-felügyelettel, és felhívtam a figyelmet a körzetem legfőbb gondjaira. Az egyik a közterületen kábítószerező fiatalok látványa, ami sajnos nem széchenyis jellegzetesség, városszerte megfigyelhető jelenség. Ebben az esetben azt tudom javasolni, hogy tárcsázzuk a 112-t. Ha olyan állapotban van a delikvens, akkor elviszik kórházba, ám az esetek többségében nem tud mit tenni az egyenruhás, hisz olyan szerekről van szó, amik még nem kerültek tiltólistára, tehát nem minősülnek kábítószernek. 

Tavaly október óta a távhő- és használati melegvíz szolgáltatást az Alfa Nova helyett az MVM látja el. Ön mit tapasztal, javult a szolgáltatás minősége?

Sok a panasz, de vannak pozitív fejlemények. A Czakó Elemér utca elején majd egy évig tátongott egy nyitott munkagödör, ugyanez a Malom utcánál és a Coop ABC melletti járdaszakaszon. Végre eljutottunk odáig, hogy betemették ezeket a gödröket. Mindezzel együtt el kell mondanom, hogy nekem a Lovas István utcai otthonomban nincs melegem a fűtés ellenére sem.

Képzeljük el, hogy van képviselői varázspálca, mi az amit már holnapra szeretne megváltoztatni a körzetében?

Sajnos többet is tudok mondani és még varázspálca sem kellene hozzá, csak egy kis városi segítség. Például két olyan utca is van a körzetemben, ami eddig –minden igyekezetem ellenére – nem kapott aszfalt burkolatot. Nagyon fontos volna létesíteni egy gyalogátkelőhelyet a Sárkány utca végén, de sokat lobbizok új parkolók létesítéséért is, az egyiket a Lovas I., a másikat pedig az Aranyi S. utca végén képzelem el. Másik vesszőparipám a járda hiány: a „gyermekvárostól” egészen a Lovas István útig kényelmesen el lehet sétálni a körút mentén, de a kijelölt járda egyszer csak véget ér – pedig láthatóan járnak ott emberek kitaposott ösvényeken. Mindegyik ügyben többször is megkerestem a városvezetést, de üres ígéreteken kívül valódi megoldást nem kapok. Polgármester Úr sokszor hangsúlyozza, hogy mindenben segíti a képviselők munkáját, szeretném ha ez tényleg így lenne.

Két bizottság munkájában is részt vesz, az Egészségügyi és Szociális Bizottság helyettes vezetője, illetve a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság tagja. Miért éppen ezeken a területeken tevékenykedik?

Ahogyan említettem magas az igazságérzetem és kellően empatikusnak tartom magam, ezért nagyon lelkesen veszek részt az Egészségügyi és Szociális Bizottság munkájában. A bizottság feladatai közé tartozik többek között a gyermekvédelem, a szociális bérlakások ügye, a szociális és egészségügyi intézmények működésének ellenőrzése, a munkanélküliek szociális helyzetének javítása. Megdöbbent és őszintén elszomorít, hogy milyen sok szolnoki küzd lakhatási problémákkal, anyagi gondokkal. Az önkormányzati lakás állomány egyre kisebb, az igénylő pedig egyre több. Ahelyett, hogy újabb lakások épülnének, az önkormányzat sorra adja el a tulajdonában lévő ingatlanokat, nem csak országosan, de helyi szinten is.  A Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság ülésein a legváltozatosabb témák kerülnek terítékre, idetartozik minden ami közterület és városrendezés. 

A Szolnoki Többség formátuma megszűnt, mivé lett a helyi ellenzéki összefogás? Milyen esélyeket lát az áprilisi választásokon?

Úgy tűnhet, hogy nagy a jövés-menés, de közös érdekünk, hogy lebontsuk a NER-t és ennek érdekében bárkivel hajlandó vagyok együttműködni az ellenzéki frakció szövetségből, aki ugyanezt szeretné. Nagyon bizakodó vagyok, az előválasztásnak köszönhetően mindenhol van egy ellenzéki képviselőjelölt, Szolnokon Sziráki Pál. Nagyon fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni, nem kérdés hogy hatalmas lehetőség van a változásra. 

Czapkó Dorottya

Legfrissebb hírek

central-0791016818-e1714968583455-1024x577

Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében

kövess minket