A magyarok közel hetven százaléka ellenzi a megyék átnevezését az ATV felmérése szerint

Ezer fős mintán végzett két kérdéses közvélemény-kutatást a Pulzus Kutató az ATV megbízásából.

Az első kérdés az volt, támogatják-e Kocsis Máté alkotmánymódosítási javaslatát, amellyel a megyéket vármegyékre neveznék át, a kormánymegbízottakból pedig főispánok lennének.

69 százalék szerint „nem, nem kell visszafordulni a múltba”, 22 százalék szerint viszont „igen, ez a történelmi hagyományunk”. A nők valamivel nagyobb arányban ellenzik az átnevezést, mint a férfiak: előbbiek 74 százaléka szerint nincs szükség átnevezésre, míg utóbbiaknak 64 százaléka gondolja így.

Életkor szerinti felosztásban a középkorú és idősebb korosztályhoz tartozók találják leginkább feleslegesnek az intézkedést: a 39 évesnél idősebbek összességében 71 százalékban szavaztak nemmel. Lakóhely szerinti felosztásban nincsenek nagy különbségek: a fővárosban 75 százalék ellenzi az átnevezést, a megyeszékhelyen, városban és községben élők közül pedig egyaránt 68 százalék.

A másik kérdés az volt, egyetértenek-e azzal, hogy 2024-ben egy napon tartsák az európai uniós és az önkormányzati választásokat. 48 százalék szerint igen, mert „felesleges kétszer költeni milliárdokat két külön választásra”, 40 százalék szerint viszont nem, „mert ez a Fideszt hozná előnybe az ellenzékkel szemben”.

Férfiak és nők között alig mutatkozott eltérés a megítélésben, és lakóhely szerinti felosztásban sem voltak nagy különbségek. Az kiderült, hogy leginkább a budapestiek ellenzik ezt az intézkedést.

444.hu

Legfrissebb hírek

teherautó (1)

Súlykorlátozást vezetnek be Szolnok és Jászberény között

kövess minket